2014. december 31., szerda

Ilyen volt 2014

December 31...az év utolsó napja, a számadás ideje. Hát vegyük sorra mi mindent történt 2014-ben.

Kezdeném azzal, hogy az életem megváltozott, sőt fenekestül felfordult egészen pontosan február 5-én amikor megszületett a kisfiam. 
Anya lettem, amire régóta vágytam és igen, nálam csöpögős cukormáz ez az egész és még mindig tart :) Kiteljesedtem ebben a szerepben és a kezdeti akadályokat is (így utólag nézve) könnyen vettük, mint család. Ezért hálával tartozom az én drága férjemnek, aki mindig mellettem állt és áll a mai napig, bármiről is legyen szó.

Az anya szereppel szorosan összefügg, hogy a Borsóvirág ékszer elindulhatott. Szerencsés vagyok, mert olyan nyugodt, kiegyensúlyozott gyermekkel áldott meg a sors, aki mellett kreatív energiáimat le tudtam kötni és lehetőségem volt elindulni ezen az úton. 

Az alkotás mindig is része volt az életemnek, de hogy a nagyközönséghez is eljuthassak, ez csak az ékszereken keresztül valósult meg. Június 12-n végre kitártam a kapukat. 
Elindítottam a facebook oldalam és az első blogbejegyzés is megszületett. Tele voltam ötletekkel és a visszajelzések is pozitívak voltak. Készültek az ékszerek először az én elképzelésem alapján, majd hamarosan jöttek a kívánságok. "Tetszik a szín, de a minta amolyan legyen..." és hasonlók. Nem bántam, sőt kedvemre való volt a kihívás, hogy olyat kell készítsek amit a megrendelő elképzelt. Inspiráltatok.

Szeptemberben hosszas ötletelés után elkészült az őszi katalógus. Tematikusan, elrendezve, keretet adva az egésznek. Rengeteg munkával, éjszakába nyúló szerkesztéssel járt, de a végeredmény kárpótolt mindenért. Lapoztátok, szerettétek :)

Aztán jött a 4 hét 4 játék. Meglepődve tapasztaltam, milyen népszerű a nyereményjáték és milyen nagy örömet okoz a nyeremény ékszer.


December elejére elkészült a téli katalógus is. Ezúttal már jobban megtervezve, gyakorlottabb munkamenettel, de nem törő lelkesedéssel alkottam, fotóztam, szerkesztettem.




A karácsonyi szezon kicsit átírta a terveimet, miszerint a december a pihenésé. Még a szenteste előtti hetet is gyurmázással töltöttem, de a kedves szavak, jóleső visszajelzések kárpótoltak mindenért.
Köszönöm nektek a sok dicséretet és az egész 2014-es évet!

És hogy mi várható még?
Rengeteg ötlet van még a tarsolyomban, nem fogtok unatkozni jövőre sem. 
Lesz műhelybemutató, beleshettek a színfalak mögé és természetesen a tavaszi katalógus sem maradhat el. De majd mindent idejében! :) Ha bejönnek a számításaim, 2015 a változás éve lesz sok tekintetben. Tartsatok velem, kövessétek a blogot és a facebook oldalt és ismerjetek meg jobban engem és a Borsóvirág ékszereket!

Boldog Új Évet!







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése